2010. november 24., szerda

Séta a Kozma utcai izraelita temetőben

A Kozma utcai izraelita temetőt a tőle nem messze fekvő Köztemető létesítésével egy időben hozta létre a főváros, a XIX. század végén. Ekkor adták a hitközség és a Chevra Kadisa kezelésébe az akkor még határnak számító területet. 1905 és 1910 között ide szállították át a bezárt Váci utcai temetőből exhumált és külön zsákokba varrt tetemeket. Fokozatosan kialakult Magyarország legnagyobb zsidó temetője. 

A bejárat körüli részt a szertartásoknak helyt adó épülettömb uralja. Freund Vilmos tervei szerint épült 1891-ben. Kapuzata mór stílusú, a férfiak és nők búcsúztatására külön termek állnak rendelkezésre, az előcsarnok emléktáblák gyűjtőhelye.
Az épület előtt áll az első világháborúban elesett tízezer zsidó katona emlékműve, attól balra a Hajós Alfréd tervei alapján 1949-ben elkészült mártíremlékmű, a pilonokon a meggyilkoltak tízezreinek nevével és megszámlálhatatlan kézzel írt kiegészítéssel. Az emlékmű körül temették el a pesti tömegsírokból exhumált zsidókat, és külön sírokban a meggyalázott tóratekercseket. 

Az emlékműtől továbbra is balra haladva érkezünk a vidékről elhurcolt zsidók mártírparcellájához. Itt is több száz síremléket találunk, némelyiken már alig olvasható a felirat, de vannak gondosan ápolt sírok is.

Ha temetői sétánkat a kerítés mentén kezdjük (vagy folytatjuk), jobbra és balra egyaránt a 19/20. század fordulóján készült, iparművészeti remeknek számító síremlékeket találunk. Sajnos sokszor elhanyagolva, futónövények alá rejtőzve. A temető esztétikai képét leginkább Lajta Béla népi ornamentikát, szecessziót, art decót ötvöző munkái határozzák meg.
A bejárattól jobbra a Brüll család antik szentélyt mintázó, mozaikokkal díszített sírboltja áll (Gerstner Kálmán tervezte). Attól nem messze a temető legfeltűnőbb síremléke, a Lajta tervei szerint készült Schmidl-mauzóleum látható. Boglyaíves vasbeton szerkezét Zsolnay kerámiaelemek borítják. Szinte kiragyog a környezetéből. 
A sarkon befordulva a Wellisch Alfréd által saját családjának tervezett sírbolt következik, szép mozaikkal. Továbbhaladva eljutunk a szintén mozaikjairól nevezetes Gries-sírbolthoz (Lajta), ennek külső díszítése sajnos már elpusztult. A kerítés mellet haladva érkezünk a 6. parcella sarkán álló, hatalmas, ovális alaprajzú Weingruber-síremlékhez. Ha tovább sétálunk, egy megtisztított parcella mellett elhaladva a temető hátsó, elhanyagolt részére érkezünk. A sírok dülöngélve állnak a sűrű növényzet között, és egy idő után az út is ösvénnyé keskenyedik. 

Ha már idáig eljöttünk, nem érdemes visszasétálni a kapuhoz, vágjunk keresztül a temetőn! Útközben megcsodálhatjuk Lajta Béla néhány korai munkáját az Epstein-síremlék körül. Ettől nem messze áll Lajta síremléke, amit Kozma Lajos tervezett. Ha egy másik keresztúton megyünk át a temető baloldalára, akkor első világháborús síremlékek mellett vezet el az utunk. Hamarosan elérjük a másik oldali kerítést, ennek mentén mehetünk vissza a főbejárathoz. Az egyik sarokban monumentális kerek oszlopcsarnok áll, Freund Béla családi sírboltja. Ettől nem messze egy furcsa pár: a Konrád-Polnay-síremlék virágmintás mozaikjai (Fodor Gyula tervezte), illetve a Popper-mauzóleum (Lajta) fekete márványtömbje hívják fel magukra a figyelmet. Továbbhaladva a főbejárat felé egymás mellett sorakoznak a klasszicista, szecessziós, vagy éppen egyiptomi elemekkel díszített síremlékek.

Számos híres művész, közszereplő, üzletember nyugszik a temetőben. Néhány név a teljesség igénye nélkül: Rózsavölgyi Gyula zeneműkiadó, Szomory Dezső, Salamon Béla, Goldziher Ignác keletkutató, Lajta Béla, Hajós Alfréd, Zsolt Béla, Bródy Sándor, Kellér Andor és Dezső, Fehér Klára, Gózon Gyula, Marczali Henrik történetíró, Szép Ernő, és még folytathatnám a sort.


Több, nagyobb és felirattal ellátott képhez klikk a vetítésre!

2010. október 8., péntek

Gink Károly és a Duna-part











Keleti Éva írása Gink Károlyról: 


A pályám első éveiben sokat dolgoztam vele. Tartottam a lámpát riportjainál, utasításai alapján világítottam. Koszta József-fotóján én voltam az ellenfény, ami a haldokló mestert glóriába fonja. Jártam Ginkkel az Operaházba és éreztem, hogy mit jelent számára a zene. Mentem vele Szabó Lőrinchez, és láttam, hogy milyen két nagy művész, a fotográfus és a költő találkozása.
Aztán hosszú évek teltek el, és a fotóriporter, az önmagát kereső Gink Károly, fotóművésszé érett. Sorra jelentek meg könyvei. Képpé formálta Bartók zenéjét, Devecseri Gáborral együtt felfedezte számunkra Görögországot. Nélküle nem ismernénk a XX. századi magyarság nagyjait, a képzőművészeket, írókat, zenészeket.
Abban a nehéz korban talán ő volt az egyetlen, aki otthagyva az MTI védőernyőjét, mert különállni, önálló lenni.
Vad volt, barát és ellenség egyszerre. Maximalista, nemcsak magával szemben, de mindenkivel, akivel kapcsolatba került.
Oroszlánként védte alkotásait, nem alázkodott meg senki előtt. Egyetlen dolog volt szent a számára, a fotó, de a feladat előtt alázatos lett és szelíd.
Sikereit csalódások kísérték. Olyan korban élt, amelyben különleges tehetségével, a szabadon alkotó művésznek nem volt könnyű élete. Sokat akart az élettől, de akármennyit kapott, kevés volt a számára.
Megszállottan vásárolt fényképezőgépeket, de a mai napig nem engedett eladni ezekből a tárgyakból, sem egy objektívet, sem közgyűrűt, de még egy szűrőt sem. Még kellhet nekem, mondta.
Nyolcvanadik születésnapja alkalmából, a tiszteletére adott vacsorán, keserűen beszélt életéről. A sokak által irigyelt Mester nem érezte befejezettnek életművét. Arról mesélt, hogy még mi mindent szeretne megcsinálni, mi minden van a fejében. Rendezni szerette volna életművét, társával, feleségével. Képeinél csak lányát és unokáját imádta jobban.
Készült a „jubileumi" születésnapi kiállítására. De a sors itt is közbeszólt. A kiállítás megnyitását a Magyar Fotográfusok Házában technikai okok miatt halasztani kellett. Keserűen jegyezte meg: ezt már nem érem meg.
Szabó Lőrinc szemüveges portréja örökké ránk tekint. A Visegrádon fotografált Fából Faragott Királyfi képeiből árad Bartók zenéje. Látom New Yorkot és a görög tengert, látom Ithaka romjait. Itt van India és a Kaukázus, és merednek az égbe a budavári Mátyás templom tornyai.
Úgy látom, ahogy Te megálmodtad, és képpé fogalmaztad őket. Már így maradnak meg emlékezetünkben, mert így akartad láttatni.




2010. szeptember 24., péntek

Városlakók

(Nagyon) hosszúra nyúlt nyári szünet volt ez. Se idő, se energia, se szkenner nem volt a zsebemben. Remélem, ez a kis összeállítás jó lesz némi kárpótlásnak.
Jelfy Gyula: Autóverseny rajtja, 1912

Kerny István: Tömeges vonalrongálódás a tetőtartókon, 1913

Müllner János: Berlin - Budapest labdarúgó mérkőzés az Üllői úti pályán. Az olcsó hely közönsége, 1914. okt. 25.

Vydarény Iván: Tabán (?)

Marjovszki Béla: Duna-fürdő, 1920

Kinszki Imre: Király utca, 1929

Escher Károly: Kilakoltatottak. Pesterzsébet, Hangya-telep, 1937

Járai Rudolf: Tavaszi zápor, 1940 (Fehérhajó u. - Sütő u. sarok)

Szöllősy Kálmán: Napozó nő a Duna-parton, 1947

Robert Capa: Váci utca, 1948

Reismann János: A Szent István körúton, 1960-as évek vége

Lőrinczy György: Körhinta, 1969

2010. május 31., hétfő

Időutazó: Városliget - a Széchényi

A mai Széchenyi fürdő Zsigmondy Vilmosnak köszönhető. Ő volt az, aki hőforrások után kutatott a Városligetben. Kutatásai sikerrel jártak, a mai Hősök terén talált kénes forrásra először artézi kutat telepítettek, majd a forrás vizét 1881-ben a Nádor-szigetre vezették, és ott, egy meglévő épület átalakításával, létrehozták az Artézi fürdőt. A fürdő hamar népszerű és szűk lett, ezért megtervezték a bővítését, de végül az áthelyezés mellett döntöttek. Az új épület terveit 1901-re készítette el Czigler Győző, de az építkezés a pénzhiány miatt csak 1908-ban kezdődhetett meg. 1913-ra mai helyén felépült a Széchenyi fürdő szimmetrikus, két zárt udvar köré szerveződő épülete. A historizáló, reprezentatív épület díszítésében a kor jeles szobrászai vettek részt – Maróti Géza, Telcs Ede, Vastagh György, Róna József –, az előcsarnok üvegmozaikjait Róth Miksa készítette.
Az első bővítésre 1927-ben került sor. Francsek Imre tervei alapján az eddigi gyógyfürdő nép- és strandfürdővel egészült ki, utóbbit homok borította. A két új oldalszárnnyal alakult ki a fürdő mai képe.
1999-ben nagyobb felújításon esett át az épület, a medencék korszerű vízforgató berendezéseket kaptak. 
 
A Nádor-szigeti fürdőház emeleti alaprajza, 1888.
 
A Nádor-szigeti Artézi fürdő bővítési tervének helyszínrajza, 1894.
 
 Az új Artézi fürdő elhelyezésének helyszínrajza 1906.
 
 A Széchenyi fürdő távlati képe, Paul János 1910 körül.
 
 Az elkészült épület, 1913 után.

Plakát a fürdő megnyitására, 1913.

A fürdő előcsarnoka, 1913.

Egy medence, 1913, Erdélyi Mór.

Borbély és manikűrös, 1913, Erdélyi Mór.

Büfé, 1913, Erdélyi Mór.

A bővítés helyszínrajza 1927-ből.

A fürdő bővítésének metszete, 1926, ifj. Francsek Imre.

A kibővített fürdő távlati képei, Háry Gyula 1927.

Strandfürdő a Széchenyiben homokos fövennyel, 1929, Balogh Rudolf.


2010. május 12., szerda

Fotográfus szemmel: Vékás Magdolna

Vékás Magdolna budapesti őslakos. Itt született 1956 történelmi nyarán. 1977-ben tett fényképész szakvizsgája után tíz évig volt a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum fotósa. Azóta szabad foglalkozású fotográfus és tanár.
A régi fotográfia eljárások érdeklik (cianotípia, chromotípia), amikkel nem csak a manapság szokásos anyogokra lehet dolgozni, hanem pl. merített papírra is. Így a felhasznált anyagok textúrája, az alkalmazott technika sajátosságai többletjelentést visznek a képeibe.
Munkáit Divald Károly Emlékplakettel (1998) és Balogh Rudolf Díjjal (2000) ismerték el. 
Az alábbi lírai hangulatú cianotípiák a Töredékek a városról (Városháza, 2000) című albumból valók.